Mentsük meg a Földet!

Pearth

Pearth

Túlfogyasztás egy világjárvány tükrében

2020. augusztus 02. - Pearth

Úgy gondolom nem túlzó azt állítani, hogy a 2020-as évet ez idáig jórészt a pandémia alakította. Függetlenül attól, hogy a világ melyik pontján él az ember, az aktív szókincsben felerősödtek az olyan kifejezések mint a járvány, vírus, karantén, maszk - még folytathatnám a sort, melyek egy kisiskolás gyermek hétköznapi beszédében is gyökeret vertek a digitális oktatás és a karantén ideje alatt. A kezdeti sokkból felocsúdva megtanultunk együtt élni ezekkel a szavakkal, és a legtöbbet kihozni a Covid-19 vírus alakította helyzet lehetőségeiből. Számtalan vesztese van az elmúlt hónapoknak, de vajon a természet hogy érezte magát, amíg az emberek csendben bezárkóztak? Sokan esküdnének rá, hogy a vírus a Föld válasza volt a vele szemben elkövetett kizsákmányolásra, és egy jelzés mindannyiunknak, hogy most kell megállni, és odafigyelni rá.

trash-313711.jpg

A Túlfogyasztás napját világszinten, európai keretek között illetve nemzetközileg is számon tartják. Nem egy fix dátum, melyről minden évben ugyanazon a napon megemlékezünk, hanem egy mozgó dátum, mely jelez, mikor kell meghúzni a vészharangot. A pontos ideje minden évben reflektál a nemzetek fogyasztására, és sokat elárul a szükségtelen fogyasztás mértékéről is. Míg 1970-ben szinte az év végéig; december 23-ig sikerült húzni, és közel optimális volt a természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke, 2018-ban a korábbi évekhez képest ijesztően korán: augusztus 1-én, 2019-ben pedig még ennél is hamarabb, június 14-én jött el a Túlfogyasztás Napja Magyarországon. A fogyasztói társadalom egyre pazarlóbb életmódra szokott rá a kényelem biztosítása érdekében, mit sem törődve a természet véges forrásaival. De vajon az idei év a maga váratlan alakulásával világszerte mennyiben befolyásolta a fogyasztás alakulását? Az ürességtől ijesztően kongó utcák, a zárva tartó üzletek, intézmények és a garázsban hagyott autók vagy a rengeteg félelemtől túlpakolt bevásárlókocsi nyomja rá a bélyegét az idei dátumra? Sajnos a karantén előtti bevásárlások a karácsonyi számokat hozták az élelmiszerboltok eladásaiban, ami a nagy mennyiségű tartós élelmiszer mellett sok olyan romlandó készételt is tartalmaztak, melyek bontatlanul lepték el a szemetes konténereket a karantén első hetei után. A jelenség szinte minden nemzetnél felütötte a fejét, és visszhangot kapott a sajtóban is, a fogyasztók pedig igyekeztek egyre megfontoltabban intézni a bevásárlásaikat.

A jó hír, hogy nem a kilószámra felhalmozott liszt határozta meg az idei évi túlfogyasztás mértékét, hanem a másik oldal: a békén hagyott és végre fellélegzett természet. A bezárt boltok és gyárak, a visszaeső gépjárműforgalom olyan mértékű légszennyezettséget szorított vissza, aminek következtében újra láthatóvá vált 200 km távolságból a Himalája Észak-Indiában, amire évtizedek óta nem volt példa Jalahandar városában. És ez csak egy pozitív hatása a járványnak a természettel szemben. A levegő minőségének javulása csupán átmeneti, és a klímaváltozás problémáját sem oldja meg, de arra épp elég, hogy felnyissa a szemünket: igenis tőlünk függ a jövő, és ha pár hét látványos eredményeket hoz, odafigyeléssel hosszabb távon is elérhetőek ezek az adatok.

És következzen végre a dobpergés: az idei dátum augusztus 22., ami pár héttel eltolódott a járvánnyal járó óvintézkedések következtében, de folyamatos odafigyeléssel az elkövetkezendő években hónapokkal is eltolhatnánk, hogy még az 1970-es rekordot is túlszárnyaljuk, mert együtt igenis képesek vagyunk rá!

Kiss Orsolya

A bejegyzés trackback címe:

https://pearth.blog.hu/api/trackback/id/tr5316100386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viola68 2020.08.03. 15:00:11

Érdekes kérdés ez a túlfogyasztás. Ha csak az élelmiszereket veszem figyelembe, erősen kétlem, hogy az átlag ember, túlfogyasztana. Vírus ide, vagy oda én pld nem vettem semmiből többet, mint eddig. Ha a jövedelmem 1 egység, a megélhetés is ennyi havonta, ott nagy pazarlás nem vátható. Egyébként érdemes kosárral vásárolni és listával: ha már húzza az ember kezét, az minimum ötezer. A bevásárló szekér mást is benyel, mint amire szükség van.

Kivlov 2020.08.03. 15:44:20

"A fogyasztói társadalom egyre pazarlóbb életmódra szokott rá a kényelem biztosítása érdekében"

Aha. Szerintem meg majd akkor beszéljünk ilyenekről, ha a kereskedelem nem errefelé "tereli" a népet.
Mikre gondolok:
- nem tudsz venni 1 db répát, mert 5ösével csomagolja és mire a végéhez érnék már megfonnyad => kuka
- a friss felvágottak 2 nap alatt megromlanak, és ha 120 dekától kevesebbet kér az ember, úgy néznek rá mint a véres rongyra
- pékáruk szintén ehetetlenek már sokszor másnap is
- műszaki cikkek jó rész a gari idő leteltével azonnal "meghibásodik" / belassul / használhatatlan lesz, biztos véletlenül
satöbbi, satöbbi

Szóval majd ha a kínálati fronton olyan lesz a helyzet, hogy odafigyelünk a természetre is, majd akkor lehet a keresleti oldalt is cseszegetni ilyesmivel.

midnightcoder2 2020.08.03. 16:37:44

"Míg 1970-ben szinte az év végéig; december 23-ig sikerült húzni, és közel optimális volt a természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke, 2018-ban a korábbi évekhez képest ijesztően korán: augusztus 1-én, 2019-ben pedig még ennél is hamarabb, június 14-én jött el a Túlfogyasztás Napja Magyarországon."

Ebbe talán az is belejátszik, hogy közben az emberiség megduplázta a létszámát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.03. 17:48:58

Szerencsére a liberális demokrácia egyre jobban zuhan. Ennek egyik jele a túlfogyasztás csökkenése is.

Medgar 2020.08.03. 17:53:32

@Kivlov: 12 dekára gondoltál nem? 1,2 kg felvágotatt túlzásnak érzek...

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.08.03. 19:37:31

Azért várjuk még meg az év végét a 2020-as statisztikákkal. Én a környezetemben olyan pazarlást látok, mint ha nem lenne holnap! Az emberek nem csak hogy bepótolják a karantént, de még felül is múlják az átlagfogyasztást. Vajon látszik még a Himalája 200 km-ről?

Kivlov 2020.08.03. 19:55:16

@Medgar:
Így van. Elírtam. 10 dekára gondoltam.

nincs1agy 2020.08.03. 21:37:32

Hát a tengerparti éttermek zárva tartása miatt az óceánok élővilágának egy része biztos fellélegzett egy pár hónapra. Nem sokan ettek cápauszonylevest vagy polipot. Az esőerdők veszélyeztetett állatait sem vadászták olyan számban az idióta hagyományos kínai gyógyászat időszakos visszaszorulása miatt

Pearth 2020.08.03. 22:52:12

@Viola68: Te akkor helyesen cselekedtél :), de szerintem sok ember volt, aki rengeteg dolgot megvett, és jó részét kidobta, mert megromlott.

Pearth 2020.08.03. 22:58:24

@Kivlov: Szinte mindenből van lehetőség, hogy csak egyet-egyet vegyünk. Én személy szerint a Lidl-be járok a legtöbbet, és eddig amiket venni szoktam, mindenből találtam csomagolatlant. Viszem az édesanyám által varrt szütyőimet és azokba pakolok. Műszaki cikkekből pedig lehet venni felújítottat, ami több ideig kibírja. Nekem a telefonom pl már 4 éve megvan, és csak aksit cseréltettem benne. Jól működik nincs gond vele.

Pearth 2020.08.03. 23:02:07

@midnightcoder2: a létszám bele van kalkulálva az egyenletbe.

nincs1agy 2020.08.03. 23:17:11

@Pearth: Ez becsülendő, de a divathülyeségekkel sok embert nyomás alatt tartanak, hogy évente- két évente új készüléket vegyenek..

Viola68 2020.08.04. 06:58:23

Őszintén megmondva a jövedelmem is megakadályozott, hogy betároljak élelmiszerből. Elgondolkodtam, hogy eleve mit kellene, de a boltok nem zártak be. Szerencse, hogy nincs nálunk háború, van ellátás és nem valami magas mortalitású járvány tört ki. Egyébként tény, jelenleg rengeteg az élelmiszeripari termék. Még egyszer: ipari és termék. A műszaki eszközökről ne is beszéljünk. 1991-es HIFI is van itthon. Ékszíj csere is csak egyszer volt. Dán hangszóró. Angol hangfalak. Nem ma készültek és működnek. A 90-es évek elejei horgász eszközök és a maiak anyagminősége, köszönő viszonyban sincs egymással. Igaz, a maiak szebben csillognak. Sorolhatnám, mint az előttem szólók. Hogy pontosan ki hat kire, nem tudom, de a fogyasztás- kereskedelem- ipar háromszöge csak úgy ontja a szemetet. Az ezredforduló óta biztosan.

Kivlov 2020.08.04. 09:00:50

@Pearth:
Vegyél.
Én pl a friss, magyar répát szeretem a spárban, ami 5ösével van csomagolva.
Mellette ott van a nagy, mű, ízetlen darabos is, igaz. Sokkal rosszabb minőséggel. Válaszd azt.

Felújított használt telefont? Egy fél évet nem bírna, ha az ember ráengedi a frissítéseket, meg pár alkalmazást. Vegyed. Nekem nem kell.

totii 2020.08.04. 12:23:13

@Kivlov: Nem kell mindent megvenni. Ha a jelenlegi kínálatot elviszik a vásárlók, miért változtatnának rajta az üzletek?

Kivlov 2020.08.04. 13:12:37

@totii:
Te se hallottál még marketingről. :)
Azt veszed, amit kínálnak. Szépen manipulálnak vele észrevétlenül.

Pearth 2020.08.08. 14:52:07

@Kivlov: Piacon is lehet vásárolni, ahol magyar termék van, és nincs előre becsomagolva. A felújított használt telefon pedig nem minden esetben egyenlő azzal amit írsz. Természetesen a leggyengébb, kis tárhellyel rendelkezőknél előfordulhat az, amit írtál, de egy középkategóriásnál már kevésbé.
A marketing meg egy dolog. Ne azt hibáztassuk azért, mert meg tudnak vezetni minket. Nyitott szemmel kell járni.
süti beállítások módosítása